Főoldal / Mit Lujza? / Lujza, most Tőkést sem érti

Lujza, most Tőkést sem érti

Lujza:
Jenő… én már tényleg nem értem ezt az országot. Most azon sértődtek meg, hogy egy miniszter táncolt a Parlament előtt?

Jenő:
Igen, Lujza. Magyarországon vannak emberek, akik szerint a jókedv gyanús tevékenység.

Lujza:
De hát nyertek egy választást. Örültek. Táncoltak. Mi ebben a botrány?

Jenő:
Semmi. Csak vannak, akik szerint a Kossuth téren maximum két dolgot lehet csinálni: ünnepélyesen szomorúnak lenni vagy koszorúzni.

Lujza:
Olvastam, hogy Tőkés László „ízlésromboló rángatózásnak” nevezte.

Jenő:
Igen. Láttam. Három napig gyűjtötte hozzá a mondatokat, mint nagymama a befőttet.

Lujza:
De tényleg ennyire sértő lehet egy tánc?

Jenő:
Attól függ, ki táncol. Ha ugyanazt egy kormánypárti politikus csinálja lakodalomban, akkor „emberközeli”. Ha az ellenfél csinálja a Parlament előtt, akkor „a nemzet szakralitásának meggyalázása”.

Lujza:
Szakralitás… Azért ez elég erős szó egy kis riszálásra.

Jenő:
Nézd, Lujza, vannak emberek, akik szerint a politika csak akkor méltóságteljes, ha mindenki úgy néz ki, mint aki épp gyökérkezelésre vár.

Lujza:
Pedig én inkább azt érzem furcsának, hogy valakit ennyire zavar más öröme.

Jenő:
Na látod. Ez itt a lényeg. Nem maga a tánc fáj nekik, hanem az, hogy vannak emberek, akik felszabadultan tudnak örülni valaminek.

Lujza:
Azt is írta, hogy „rettenetes örömködés”.

Jenő:
Igen. Magyarországon lassan engedélyköteles lesz a boldogság.

Lujza:
És most komolyan ott tartunk, hogy egy tánclépésből közéleti vita lett?

Jenő:
Ugyan már. Ebben az országban egy szendvicsből, egy napszemüvegből vagy egy félmosolyból is politikai elemzés készül két órán belül.

Lujza:
Akkor szerinted miért lett ekkora ügy?

Jenő:
Mert a régi politikai világ nem tud mit kezdeni azzal, ha valaki nem fél, nem merev és nem úgy viselkedik, mint egy szomorú szobor. Nekik a hatalom mindig ünnepélyes homlokráncolás volt.

Lujza:
Közben meg az emberek nagy része szerintem csak annyit látott, hogy valaki végre emberként viselkedett.

Jenő:
Pontosan. És néha ez a legnagyobb forradalom. Nem az, amikor ordítanak. Hanem amikor valaki egyszerűen mer örülni.


Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük