Lujza (újsággal a kezében, csillogó szemmel):
– Jenő, figyelj csak! A papír szerint Orbán elment Moszkvába — meg Washingtonba — és megígérték, hogy lesz gáz, olaj, energia. Hát nem jó hír ez? Végre legalább nem fagyunk meg télvíz idején!
Jenő (kinyújtva a kezét, gondterhelten néz a messzeségbe):
– Jó hír, Lujza… addig, amíg a papír olyan lesz, mint a hó — olvad. De ha a világpiac elszáll, a szállítás akadozik, vagy új szankciók jönnek — akkor a papír semmit sem ér. Az energia nem játék.
Lujza (bambul a tenger felé, ha lenne):
– Igazad van. De mi mit tegyünk? Ha hallom, hogy van remény — örülök neki. Mert a remény egy kályha, amit ha megtöltünk jó szóval meg bizalommal, akkor talán melegít, amíg a tűz lobog.
Jenő (lehajtja a fejét, komolyan):
– De Lujza — ne a reményre fűtsünk. Azt akarom, hogy tudd: én nem a papírt nézem, hanem a fát. A fa az az, amit ott áll — ha az meg van, akkor van meleget. De a papír? A papír hamar elolvad, mint a hó nyáron.
Lujza (halkan):
– Lehet. De ha csak papír is — néha az is elég, hogy ne fázzunk meg az éjszakában.
Jenő (nagyot sóhajt):
– Rendben — vigyünk be vizet, lásd, hogy ne száradjon ki a tűz. És figyeljünk. Mert ha ez az egész mese indul újra — legyen vége!
