Lujza (a napernyő alatt ücsörög, újság a kezében):
– Jenőkém, te figyelj! Azt írja a Telex, hogy XIV. Leó pápa már arról beszél, hogy az USA és Venezuela között a drog- és embercsempészet a fő konfliktus, és Trump meg Maduro körül megint nagy a politikai zűrzavar.
Jenő (a vizet nézi, ahol lassan ringanak a hajók):
– Ha a pápa ilyeneket mond, Lujza, akkor már olyan vihar készülődik, amit nem látni innen a partról. Érzi ő, hogy baj van a nagyoknál — olyan, mint amikor a tenger visszahúzódik, mielőtt jön a cunami.
Lujza (összehajtja az újságot, gondterhelten):
– Engem csak az ijeszt meg, hogy a világ vezetői úgy pakolgatják egymást, mint a kajakokat a stégen: ide-oda, aztán egyszer csak valaki beleborul. És persze mindig a kicsik áznak el.
Jenő (bólogat, lassú mosollyal):
– Így van, Lujza. A csúcsvezetők hajói nagyok, ők kibírják a hullámot. A gond akkor van, ha a mi kis csónakainkra is átlökik a vizet. Amikor arról beszélnek, hogy „világbéke” vagy „világválság”, mi csak annyit látunk belőle, hogy mekkora a hullám a lábunk előtt.
Lujza (elmosolyodik):
– Az a szerencse, Jenőkém, hogy mi még tudunk itt ülni, nézni a hajókat, és nem veszítettük el a józan eszünket.
Jenő (rápillant, félig viccesen, félig komolyan):
– Azt azért ne felejtsd el, Lujza: a józan ész fontosabb, mint a nagy beszédek. Mert amíg a világ vezetői egymást vizslatják, addig mi legalább tudjuk, hogy a tenger szélirányba fúj — nem politikai irányba.
