Lujza: Jenő! Te, Jenő! Gyere már ide, hát ezt nézd meg! Azt írja az újság, hogy csökkennek az árak!
Jenő (odabotorkál): Csökkennek, mi? És hol, Lujza? A cikkben? Mert a bolti polcon eddig én csak felfelé láttam azt a sok csodát.
Lujza: Itt van feketén-fehéren! „A kormány bejelentette, hogy mérséklődik az infláció.”
Jenő: Hát persze. A havi fizetésemet nézve tényleg „mérséklődik” minden… lassan már a levegővétel is luxus.
Lujza: Na de Jenőkém, azt írja, hogy enyhül a nyomás.
Jenő: Lehet. Talán az újság nyomása enyhül, mert olyan vékony lett, mint a hóvirág.
Lujza: Ne viccelj már! Akkor szerinted ez nem igaz?
Jenő: Hát… nézd, Lujza… amíg ugyanabból a fizetésből egyre kevesebb kolbász jut a vasárnapi bablevesbe, addig én maximum azt hiszem el, hogy a kolbász ára csökken – ha kisebb darabot adnak érte.
Lujza: Jaj, Jenő, maga olyan rosszmájú! Hát ott áll a cikk végén: „A családok is érezni fogják a könnyebbséget.”
Jenő: Én már rég érzem, Lujza. A pénztárcám olyan könnyű, hogy néha attól félek, elröppen a huzattal.
Lujza: Szóval maga kételkedik?
Jenő: Én nem kételkedem, Lujza. Én csak várok. Várom, hogy egyszer majd az újság leírja azt is, mikor lesz ebből tényleg árcsökkenés. Addig meg…
Lujza: Addig meg?
Jenő: Addig meg csökkentsük mi az adagot. Például a hírekből.
Lujza: Maga egy csoda, Jenő.
Jenő: Tudom, Lujza. Csak sajnos csodából sem futja sokra mostanában.
